A "gömöri Ravenna"

Andrássy Franciska és Dénes mauzóleuma Krasznahorkaváralján

         "Nem tudunk betelni a márványfalak nézésével, tündér palotában képzelnők magunkat, ha e márványtükrök a napsugarakat szórnák szét..." (Rozsnyói Hiradó, 1904. október 30.)

         Ez a "mesebeli palota" Andrássy Franciska és Dénes krasznahorkaváraljai mauzóleuma - egy egyedüllálló szecessziós műemlék, amelynek építését 1904 őszén fejezték be. A nagy kiterjedésű parkkal körülvett, értékes külső és belső díszítésű építményt mi Gömöriek mindennapos, természetes dologként értékeljük. Kevesen tudatosítják közülünk, hogy az épület egyediségét elsősorban a korakeresztény, ókeleti elemek és a szecesszió formáinak művészi ötvözése adja. Azon kevés 20. század eleji felvidéki építmények egyike, amely a müncheni jugendstil képvieslőinek munkája, nem pedig a szecesszió bécs-budapesti áramlatának az eredménye, amely egyébként területünkre közvetlen hatással volt.

          Miért lett vajon az alkotók ihletének forrása éppen Ravenna, ez az észak-itáliai, évszámításunk szerinti első századokból származó város? Az okot a 19. század romantizmusában kell keresni, amikor felélénkül az érdeklődés ez iránt a titokzatos "lagúnás" város iránt, amely római kikötőként hordalékra épült. A középkorban (Ravenna hanyatlásakor) ez szó szerint a város értékes műemlékeinek iszapba merülését okozta. Ravenna külsejével és titokzatos, misztikus atmoszférájával egész Európából vonzotta a romantikusokat, például lord Byront is. Feltételezhetjuk tehát, hogy Ravenna Dénes gróf és felesége, Hablawetz Franciska figyelmét sem kerülte el, akiknek olaszországi utazásairól a SZNM - Betléri Múzeum gazdag gyűjteménye is tanúskodik. Érdekes azonban, hogy a gyűjteményben Ravennáról egyelőre nem találkoztunk semmiféle említéssel.

         Gróf Andrássy Dénes (1835-1913), a krasznahorkavárlajai mauzóleum építtetője, Magyarország és később az Osztrák-Magyar Monarchia egyik legjelentősebb nemesi családjának, az Andrássy család fiatalabb, monoki ágának utolsó férfi leszármazottja volt. Az ifjú gróf a 19. század 60-as éveinek elején, bécsi tanulmányainak idején, ismerkedett meg későbbi feleségével, a polgári származású bécsi Hablawetz Franciskával (1838-1902), Frantz Hablawetz és Barbara Dossler lányával. Dénes szülei, IV. György gróf és Königsegg von Aulendorf Franciska grófnő, tiltakozásának ellenére 1866. április 6-án Pisában házasságot kötöttek. Dénes ezzel a rangon alul kötött házassággal megszegte a nemesi hagyományokat, ezért apja megfosztotta az elsőszülöttnek kijáró jogaitól. Feleségével külföldre mentek, felváltva éltek Bécsben és Münchenben. A grófi pár sokat utazgatott, gyakran visszatértek Pisába, és feltételezhető, hogy meglátogatták Ravennát is. Ismert az a tény, hogy éppen a 19. században, a romantizmus korában, élénkült fel az érdeklődés ez iránt a "lagúnás és titokzatos", a Krisztus utáni első évszázadokból származó város iránt. Dénes annyira megszerethette a ravennai építészetet és művészetet, hogy később egy monumentális és ragyogó mauzóleum epítése mellett döntött, amely hasonló a Theodorik-mauzóleumhoz, és ámulatba ejtő belső díszítésével a Galla Placidia-mauzóleum, valamint további ravennai templomok mozaikdíszítéseire emlékeztet.

         1871-ben elhunyt Dénes egyetlen fivére, V. György, egy évvel később pedig édesapjuk is. Mivel a családnak nem volt más férfi örököse (Dénesnek még két lánytestvére volt, Mária és Erzsébet), a hatalmas hitbizományi birtokot Dénes örökölte meg. Magyarországra tartósan azonban már sosem tért vissza.

         Ez a hatalmas örökség valószínűleg nem zavarta meg a házaspár nyugodt magánéletét, annak ellenére sem, hogy nem voltak gyermekeik. Lehet, hogy éppen ezért döntöttek úgy, más gyermekeknek, árváknak, özvegyeknek, idős és szegény embereknek fognak segíteni. Korabeli források arról tanúskodnak, hogy sok adomány kezdeményezője Franciska volt, halála után azonban Dénes jótékonysága még erőteljesebbé vált, továbbra is elhunyt felesége nevében. Vagyonából több millió koronát áldozott iskolák, kórházak, árvaházak, szegényházak, múzeumok építésére. Andrássyék az elsők voltak Magyarországon, akik 1898-ban nyugdíjat kezdtek fizetni nagybirtokaik alkalmazottainak. Jótékonyságuk a mai Ausztria, Magyarország és főképpen Szlovákia területeire terjedt ki.

         Dénes és Franciska házassága harminchat évig tartott, amelynek Franciska 1902. október 26-án Münchenben bekövetkezett halála vetett véget. Ideiglenesen ott is temették el. A grófon bánat és mély gyász lett úrrá. De nem csak ő gyászolt, hanem az egész rozsnyói vidék is. Úgy döntött, feleségének egy nagyszabású, önálló kriptát építtet, amelyben majd ő is ott nyugszik az oldalán. Ezért kell ezt az építményt a hálás köszönet és a gyászoló férfinak a szeretett nő iránt érzett, soha nem múló szerelme megnyilvánulásaként értelmezni.

         Az építmény megtervezését rögtön az 1902-es évben Czigler Győző budapesti műépítész professzor vállalta el. Javaslatai alapján a kripta a középkori krasznahorkai vár egyik bástyája, vagy egy, a grófi birtokon felépített önálló építmény lett volna. Dénes azonban a müncheni művészek csoportjának terveit részesítette előnyben Czigler terveivel szemben. Az építési munkálatokat 1903 márciusában kezdték meg, és a kripta az őt körülölelő parkkal egy és fél év alatt épült föl. Pontosan Franciska halálának második évfordulóján került sor az ún. nagy krasznahorkai temetésre, amikor a grófné földi maradványait Münchenből ideszállították, és nagy pompával elhelyezték a mauzóleumban. Dénes tizenegy évvel élte túl feleségét, 1913-ban hunyt el a szicíliai Palermóban, és szintén a mauzóleumban helyezték örök nyugalomra.

         A mauzóleum tervezője az akkor még csak huszonnyolc éves Richard Berndl (1875-1955), a müncheni iparművészeti iskola tanára volt. Az építkezést Eduard Schmucker vezette, a külső és belső tér szobrászati díszítését Max Frick alkotta, a festői munkák és a mozaikdíszítések tervei Throll Károly munkái, az oltári készletet és a további ötvösmunkákat Adolf Mayrhofer készítette. A mauzóleum építésében és Dénes uradalmának kezelésében fontos szerepet játszott Sulyovszky István. Ő kezelte a vagyont, osztotta szét a gróf adományait, és alakította ki a Franciska-kultuszt a vidéken, amelyet a grófné a hálás gömöri, zempléni, abaúji lakosokkal együtt tulajdonképpen nem ismert. Ezek az emberek jótevőjükről kizárólag a fennkölt stílusban megfogalmazott újságcikkekből értesültek.

         Térjünk tehát a ravennai inspiráció konkrét példáira. Már maga az épület külseje a ravennai Theodorik-mauzóleumra emlékeztet. E két centrális sokszög alaprajzú síremlék közös vonása a monumentalitás, amelyet méginkább erősít a többnyire egyszerű plasztikai díszítés és színezés. Annak ellenére, hogy a krasznahorkaváraljai mauzóleum külső szobrászati díszítése eredetileg többszínű volt, jelenleg az epítmény szinte teljesen fehér (a többszínűség csak töredékeiben maradt fenn). Ugyanilyen sugárzóan fehér színű Theodorik 6. századi síremléke is.

         Korakeresztény hatású a belső tér is, ahol a lehangoló homályt a színes márványfalak és csillogó mozaikok fénye töri meg és egészíti ki. Az érzékfelettiséget és az Istenhez való közelséget az ajtó fölötti ablaknyílásokon, valamint a kupoladob és a laterna achátberakásos ablakain át beszűrődő halvány fény is erősíti. A legnagyobb hatású az oltárapszis és a kupola mozaikdíszítése. Az apszis homorú fala aranymozaikkal és zöldessárga mozaiksávval borított, amely szinte teljesen azonos a ravennai Galla Placidia-mauzóleum íveinek díszítésével. Az ornamentális díszítés szempontjából különös figyelmet érdemelnek a kupoladob ablaktáblái. Érdekes, hogy ez a mintázat (főleg spirál- és virágmotívumok) a keleti művészet bizánci mozaikra való hatását tükrözi. Jellegzetes bizánci elem a tizenkét életnagyságú angyalalak hátteréül szolgáló aranymozaik is. Ezek az alakok alkatukkal és ruházatukkal a ravennai Sant Apollinare Nuovo bazilika ablakai között ábrázolt szentek alakjaira emlékeztetnek. Párhuzamokat találhatunk közöttük és a San Vitale templom mozaikjának angyalai között is, amelyek a Szent Vital és Eclesius püspök által tartott kék glóbuszon ülő Krisztus elé érkeznek. A jelentek ráadásul a zöld füves felület és a növényzet kiképzésében is azonosak, amelyeken az alakok állnak. Különös figyelmet érdemelnek a fehér carrarai márványból készült szarkofágok is. Alakjuk a 4-5. századi mintának felel meg, az ó- és újszövetségi jelenetek domborműveit azonban az elhunytak életére utaló domborművek váltották fel, keresztény szimbólumokkal kombinálva.

         Figyelemreméltó szobrászati alkotások találhatók a mauzóleum parkjában is. Az apszissal szemben van a falba helyezve Franciska ideiglenes müncheni síremléke, amely feltételezhetően szintén Frick alkotása. A kőfalon kívül, a külső parkban helyezték el a házaspár hűséges kutyáját ábrázoló, vörös márványból készült szobor epoxid-másolatát. A tacskó életnagyságú abrázolását a müncheni H. Bauer készítette. Az Unser Tascherl (a mi Tascherlünk) felirattal ellátott szobor egy kőalapra van elhelyezve, amelyen az alábbi epigráf olvasható: TREUE UM TREUE 1890-1910 (Hűségért hűséget.). Az alap felső részét fűzérdíszek és baglyok reliéfjei díszítik.

© Július Barczi